Az emberek állatok iránt érzett nemi vonzalmát zoofíliának (görögül zoon = állat, filia = barátság vagy szerelem), illetve legújabban zooszexualitásnak, a tényleges szexuális érintkezést pedig bestialitásnak vagy szodómiának nevezzük. Az állatokkal való közösülés meglehetősen elterjedt egyes nomád népcsoportok férfi tagjai között, akik nem jutnak megfelelő nemi partnerhez, de ez a viselkedés - múlt századi adatok szerint - jellemző volt az elzárt mezőgazdasági közösségekben élő fiúkra is. Alfred Kinsey a férfiak nemi viselkedéséről 1948-ban megjelent könyvében leírja, hogy az amerikai farmokon nevelkedett férfiak 50 százaléka bevallotta, hogy közösült állatokkal (főként patás háziállatokkal). Ezek a szexuális érintkezések főként a 10-12 éves fiúkra volt jellemzőek, akik felnőttként szégyellték tettüket.

Általában tehát elmondható, hogy az emberek zömét a szükség készteti, hogy állatokkal közösüljön, és nem az állatok iránt érzett nemi vágy nyomja el az "egészséges" szexuális ösztönt. Ritkán, de akadnak kivételek. A következőkben ilyen esetek közül ismertetünk néhányat Jesse Bering kutatópszichológusnak a Scientific American folyóiratban megjelent cikke, illetve blogja alapján.

A zoofil sztereotip képét - a nőhiányban szenvedő, egyszerű, iskolázatlan, isten háta mögötti farmon élő férfi - megkérdőjelezi néhány közelmúltbeli kutatás. Christopher Earls montreali pszichológus és munkatársa, Martin Lalumiere két érdekes esettanulmányt tett közzé 2002-ben és 2009-ben. Az első egy alacsony IQ-jú, antiszociális, ötvennégy éves fegyenc története, aki erős szexuális érdeklődést érzett a lovak iránt, és aki ezért is került negyedszer börtönbe. Féltékenységből ugyanis kegyetlenül megölt egy kancát, mivel azt gondolta, hogy "szerelme" szemet vetett egy csődörre.

A férfi kancák iránti szexuális érdeklődését kontrollált, fallometrikus (a pénisz méretváltozásait rögzítő) mérésekkel is igazolták. Amikor mindenféle típusú és korú emberek meztelen fotóit mutatták neki, nem történt értékelhető változás. Nem változott a pénisz mérete akkor sem, amikor macskák, kutyák, juhok, tyúkok vagy tehenek képeit mutatták az illetőnek. Viszont egyáltalán nem volt impotens, ami kiderült, amikor a kutatók lovak képeit kezdték vetíteni neki.

A beszámoló azért bírt nagy jelentőséggel a maga idejében, mert a kutatók kimutatták, hogy a szűken vett zoofília lehet, hogy rendkívül ritka, de létező típusa egy kisebbségi, szélsőséges szexuális irányultságnak. Más szóval egyes emberek számára az állati "szeretőjükkel" való nemi érintkezés sokkal többet jelenthet, mint az emberi szex helyettesítése az erre leginkább alkalmas dologgal. Sőt számukra a szex az állatokkal a legjobb dolog.

Earls és Lalumiere 2009-ben jelentetett meg egy újabb esettanulmányt az Archives of Sexual Behavior szakfolyóiratban, amely arra utal, hogy intelligens, jól szituált embereknek is lehet zoofil irányultságuk. A történet alanya egy negyvenhét éves, doktori fokozattal rendelkező, jó anyagi körülmények közt élő férfi, akit szerető szülők gondosan és erőszakmentesen neveltek. Mindettől függetlenül a férfi már ifjúkorától fogva küzdött saját zoofil hajlamaival, s az ő esetében is lovak voltak az elsődleges erotikus célpontok.

A férfi saját elmondása szerint úgy tekintett a lovakra, mint más fiúk a lányokra. Westernfilmeket és lovak képeit nézte órákon át anélkül, hogy valaha is közelről látott, érintett vagy szagolt volna lovat. Tizennégy éves korában sikerült találnia elérhető távolságban egy lóistállót, amelyet azután titokban biciklivel gyakran fölkeresett. Itt végre megérinthette és megszagolhatta imádata tárgyait. Ez nem az Equus című darab utánzása (valójában évekkel a színdarab ötletéül szolgáló állítólagos brit bestialitási eset előtt történt), hanem egy máskülönben normális emberi lény valódi fejlődési tapasztalata.

Earls és Lalumiere leírja, hogy három évvel később a tinédzser megvásárolta a saját kancáját, lovaglóleckéket vett, és hosszú "udvarlásba" kezdett a nőstény lóval, míg végül beteljesedett a "szerelmük". A fiú mennyei boldogságot érzett, amikor megtörtént az első aktusuk a lóval.
A zoofília nem korlátozódik kizárólag férfiakra, bár a férfiak aránya jóval nagyobb, mint a nőké. Hani Miletski amerikai szexológus internetes felmérésében 82 férfi és 11 nő vallotta magát zoofilnak. Ezek többsége (71 százalékuk) elégedett volt a jelenlegi életével, és 91 százalékuk nem látott okot arra, hogy abbahagyja az állati partnerekkel folytatott nemi viszonyt. 

Az emberek többsége azonban viszolygást érez, amikor ilyen szélsőséges nemi irányultságról hall. Sokan azt szeretnék, ha a zoofília ugyanúgy büntetendő lenne, mint például a pedofília, különösen az állatvédő szervezetek aktivistái harcolnak a zoofília büntethetőségének törvénybe iktatásáért. Azzal érvelnek, hogy a zoofilok erőszakot követnek el az állatokkal szemben, ami kimeríti az állatkínzás fogalmát. A zoofília azonban ennél jóval összetettebb jelenség, és nem valószínű, hogy a törvényalkotóknak, inkább a pszichiátereknek és pszichológusoknak kell foglalkozniuk ezekkel az esetekkel.