Tévhitek, "mi lett volna, ha..."- legendák, illúziók az 56-os események körül. 

A drámai történések résztvevői, de az utókor tudósai, laikusai is számos, sokszor megalapozatlan teóriát vázoltak fel, mi volt az a hajszálnyi esély, ami végül is nem jött be, mi történhetett volna másképp, ha... Tényleg győzhettek volna? A válasz első körben: nem. Finomabban: nem ilyen követelésekkel és módszerekkel.

Az elmaradt nyugati segítség

Az 56-os forradalom és szabadságharc lánglelkű harcosai a Szabad Európa rádió bátorító adásai alapján talán joggal hihették, az USA segítségükre siet. Ám ez valószínűleg akkor sem történt volna meg, ha Amerika és Nyugat-Európa épp nem a párhuzamosan folyó szuezi válságra figyel. Az 1945-ben kialakult "status quo" nem csak egy ideiglenes, megingatható rendként létezett: azt megbolygatni a hidegháború egyik résztvevője sem akarta. Az illúzió, hogy az USA beavatkozhatott volna, teljesen alaptalan. Az USA-t mentegetőknek számos érve létezik az elnökválasztási kampány felhajtásától a külügyminiszter kórházba kerüléséig, de valójában a katonai segítség lehetőségét a kezdetektől kizárta az amerikai vezetés.

Elkerülhető lett volna a fegyveres konfliktus?

"Nem olyan egyszerű ez, gyerekek"

A korabeli tévhit szerint az ENSZ tompíthatta volna a szovjet reagálást. Ám szerepét jelentősen túlértékelték. Az Egyetemi Forradalmi Bizottság november 16-án azzal kereste fel Nagy Imrét, hogy hívja be az ENSZ-t Magyarországra. Ő így válaszolt: "Nem olyan egyszerű ez, gyerekek". Az ENSZ a valóságban csak olyan konfliktusok megoldásában játszott szerepet, amikben nem vettek részt szuperhatalmak. Hiábavaló volt tehát az ENSZ békítő szerepében bízni. Ráadásul a szuezi válság miatt az USA sokáig megakadályozta, hogy érdemben tárgyalják az ENSZ-ben a magyar eseményeket.

Nagy Imre változtathatott volna a végkimenetelen?

Az áruló legendája

A legenda szerint Magyarország állandó ENSZ-képviselője, Kós Péter a szovjetek megbízásából terjesztette azt a Biztonsági Tanács elé, hogy a magyar kormány tiltakozik az ellen, hogy a testület megvitassa a hazánkban kialakult helyzetet. A forradalmi sajtó még azt is kiderítette, hogy Kós igazi neve Lev Konduktorov, aki igazából szovjet állampolgár. Mint az a 90-es években kiderült, Kós, bár a Konduktorov nevet egy ideig viselte, sohasem volt szovjet állampolgár, ráadásul az említett nyilatkozat "szabályos úton", Nagy Imre aláírásával került a Biztonsági Tanács elé. Hiszen ekkor még Nagy Imre bízott a szovjetekkel történő megegyezésben. Ám később valóban feltűnt egy áruló, akiről kevesen tudtak/tudnak. Szabó János ideiglenes ENSZ-képviselő ugyanis szabotálta Nagy Imre sürgető kérését a magyar semlegesség megvitatására.

Bizalom a semlegesség erejében

Az 56-osok úgy gondolták, ha Magyarország semlegességét deklarálják, a Szovjetunió belenyugszik az ország függetlenségébe, hiszen így nem jelentettünk volna veszélyt. Erre a szovjet-jugoszláv kibékülés és Ausztria példája is alapot adhatott. Ám a forradalmi Magyarország helyzete mindkettőtől különbözött, és végül semmit sem változtatott a végkimenetelen ez a szándék.

Le lehetett volna csitítani a feldühödött népet?

Az 56-os forradalom mérte az első csapást a Szovjetunióra?

A rendszerváltás idején született az a máig népszerű mítosz, hogy az 56-os történések közvetlenül hozzájárultak a kommunista világrendszer bukásához. Valójában, ilyen logikával, az 1953. júniusi berlini felkelés verte be az első koporsószeget. A forradalom legközvetlenebb hatása annak a lesújtó ténynek a kiderülte, hogy a Nyugat egyáltalán nem hajlandó változtatni a fennálló renden. És ez a megvilágosodás a Szovjetuniónak kedvezett. A heroikus küzdelem és a szinte felfoghatatlan bátorság máig elismerésre méltó példa a szabadságvágy elementáris erejű kifejeződésére, ám a szovjet birodalom a túlterjeszkedés és a gazdasági életképtelenség miatt múlt ki.

Volt esély, hogy a szovjetek a békés út mellett döntsenek?

A szovjet vezetés 56-os dilemmáiról csak nemrég kerültek elő dokumentumok. Ezekből arra is lehet következtetni: a fegyveres beavatkozás csak egy volt a sok felvetett lehetőség közül. Az igaz, hogy a szovjetek is a legrosszabb megoldásnak találták a harcot, de kivonulási tervük meglebegtetése csak esély volt a magyaroknak, ha a szovjet blokk határain belül tudják kezelni a kialakult helyzetet. De nem sikerült, a Szovjetunió pedig nem habozott: nem engedhette át a Nyugatnak felségterülete egyik államát sem.

Fotó: Erich Lessing

Kevesebbet kellett volna követelni?

Ha felkelő magyarság gyakorlatiasabb, realistább és alkukészebb, talán több eredményt ér el - hangzik egy másik "mi lett volna, ha... "-teória. Vajon tényleg tudott volna higgadtabban, megfontoltabban követelni a feldühödött és a Szabad Európa Rádió által feltüzelt nép? Talán nem, de egy erősebb kormány elfogadható alkut nyújthatott volna nekik, olyat, amit a Szovjetunió is bevesz. Persze, nem csak a magyarok voltak híján a higgadtságnak. De ha a magyar kormány szót ért a felkelőkkel és a szovjetekkel is, sikerülhetett volna részeredményeket elérni, hiszen a teljes sikerre eleve nem volt remény. Bármennyire is bíztak benne. Jugoszlávia, Románia vagy éppen Lengyelország sorsa is mutatta: lehet lazítani a pórázon. Mint kiderült, nem így. Sajnos Nagy Imre közel öt napos határozatlansága, majd kérlelhetetlen kiállása az ávósokat lincselő forradalmárok mellett a teljes bukáshoz vezetett, amire a magyar keményvonalas kommunisták ostoba vaskalpossága is rásegített.

Könnyű utólag okosnak lenni. Az említett tévhitek, legendák, elméletek azonban teljesebb képet mutathatnak a végkimenetel tragédiájáról. Maradt a morális győzelem, aminek nemcsak a Kádár-korszakra volt hatása, de a magyar nép pozitív nemzetközi megítélésére is. "A magyar felkelők leckét adtak a világnak bátorságból" - írja Charles Gati.

A cikk Békés Csaba 2002-es "Győzhetett volna-e a magyar forradalom 1956-ban?" című tanulmánya és Charles Gati "Vesztett Illúziók" című könyve alapján készült

Forrás:delmagyar.hu 

Nagy Zoltán