Az emberiség mindig is használt gyógynövényeket a betegségek, sérülések gyógyítására, s a velük járó fájdalmak csillapítására.

Erről a legrégebbi írásos emlék az ókori Egyiptomból származik. Az Ebers-féle papírusztekercsen – amelynek eredeti példánya ma a lipcsei egyetem könyvtárában található – több száz gyógynövényt soroltak fel, amelyek megfelelő formájú (cseppek, főzetek, tinktúrák, kenőcsök) felhasználásával gyógyulást lehet elérni, illetve meg lehet kímélni a beteget a testi fájdalmaktól. Az úgynevezett sötét középkorban is virágzott a füvekből, fákból, virágokból készített „gyógyszerek” kultúrája. Az újkor hajnalán munkálkodott a híres svájci orvos, Paracelsus, akinek először sikerült alkoholos növényi kivonatokat, azaz tinktúrákat előállítania, és aki a különféle gyógynövények erényeit, alkalmazási lehetőségeit a Herbarius című könyvében foglalta össze.

Ami nem árt, az használ?

Míg eleink tehát tisztában voltak és éltek is egyes növények gyógyító tulajdonságaival, addig az iparosodással a szintetikus, gyárilag előállított gyógyszerek léptek a természetes gyógymódok helyébe. Egy ideig úgy látszott, a feledés homályába merültek ősanyáink házi gyógyító praktikái… Az utóbbi tíz évben azonban az ipari társadalmak embere egyre gyakrabban szembesül a mesterségesen előállított patikaszerek szedésének lehetséges ártalmaival. Tőlünk nyugatabbra mind többen érdeklődnek – már az 1960-as évek óta – az úgynevezett alternatív, azaz természetes gyógymódok és készítmények iránt. Újra népszerűvé vált a gyógynövénygyógyászat, azaz a fitoterápia.

Ott hatnak, ahol fáj?

A fájdalomcsillapításban egy sor gyógynövény létezik, amely – megfelelően alkalmazva – képes ennek a kellemetlen fizikai ingernek az enyhítésére, illetve megszüntetésére.

A gyógyhatású növények felhasználásának többféle módja lehetséges. Belső felhasználásuk mellett (tea, főzet, forrázat) külsőleg alkalmazva is (borogatás, gyógykenőcs, tinktúra stb.) fontos szerepet játszhatnak a fizikai állapotromlás megelőzésében, illetve az adott egészségprobléma kezelésében, gyógyításában.

A körültekintés itt sem árt!

Bár a gyógynövényi részek, illetve a kivonatukból készült, gyógynövényalapú készítmények használatának – elvileg – nincsenek kockázataik, és mellékhatásokkal sem kell számolnunk, nem árt, ha tisztában vagyunk nemcsak tulajdonságaikkal, hanem felhasználásuk, adagolásuk módját is megismerjük, hogy az esetleges egészségkárosító következményeket elkerüljük. Azt sem árt tudnunk, hogy a gyógynövények és a belőlük készült termékek lassabban hatnak, mint a gyárilag előállított pirulák, kapszulák.

Mi mit tud?

A fájdalomcsillapító növények toplistáján igen előkelő helyet foglal el:

1. a népiesen összeforrasztó fűnek nevezett fekete nadálytő,
2. a borsmenta,
3. a fehér fűz,
4. de a szép nevű árnika,
5. a pitypangként emlegetett gyermekláncfű,
6. a mifelénk elsősorban fűszerként ismert és használt Cayenne-bors
7. és a szúrós gaznak tartott csalán is.

A fekete nadálytövet a gyógyfüvek családjában csodatevő növényként is emlegetik, mert gyökere és maga a növény is olyan nyákanyagokat tartalmaz, amelyek segítik a sebgyógyulást, és meggyorsítják a szövetek regenerálódását. Levelei gyulladáscsökkentő, illetve fájdalomcsillapító hatásúak. Mivel nagy mennyiségű májkárosító anyag (is) található benne, csak külsőleg, kenőcs vagy borogatás formájában alkalmazható, elsősorban az úgynevezett zárt sérülésekkel járó fájdalmak (csonttörés, rándulás, ficam) esetében. Jó tudni még, hogy az ízületi bántalmakkal járó, kínzó érzést is hatékonyan csökkenti.

A borsmenta belsőleg és külsőleg egyaránt alkalmazható. Előbbi formáját hasi fájdalmakra alkalmazzák, a gyógynövényből kivont olaj formájában, mozgásszervi, izom- és idegfájdalmakra pedig különösen hatásos. Ennek oka az, hogy mentoltartalma hűtő hatású, így a hidegérző idegrostokat „mozgósítja”, amelyek „fékezik” a fájdalominger továbbítását. Jól enyhíti a nem kopásos eredetű (ujj-, térd-, csípő- és vállízületi) fájdalmakat is.

A fehér fűz barkáit, a tavasz közeledtével szívesen vásároljuk meg a piacokon. Kevesen tudják, hogy a fűzfa kérgéből készült forrázatot már az ókorban is láz és fájdalom csillapítására használták. Később a gyógyszeripar is felfedezte a fűzfakéreg gyógyító tulajdonságait, és hatóanyagát kivonva, szintetikus acetilszalicilsavat állítanak elő belőle, amely az aszpirin legfőbb alkotóeleme. A gyógynövény főzete, amely a tavaszi zsenge ágak megőrölt kérgét tartalmazza, kiválóan csillapítja az ízületi, reumatikus eredetű fájdalmakat.

A szépnevű árnika belsőleg nem alkalmazható gyógyító növény, amelyet elsősorban mozgásszervi gyulladások csökkentésre, izom- és ínsérüléseket, rándulásokat kísérő fájdalmak csökkentésére lehet – alkalmanként – használni. Túl gyakori használata bőrirritációt okozhat, illetve allergiás reakciót válthat ki.

A nálunk fűszerként, chilipaprikaként ismert Cayenne-bors valójában nem más, mint egy erős, amerikai paprikafajta, amely kapszaicin nevű, fájdalomcsillapító anyaga révén hat a fájdalomérzékelésért felelős idegvégződésekre. Kapszaicintartalmú kenőcsöket és tapaszokat gyakran használnak övsömör után visszamaradt idegfájdalmakra, de izomfájdalmakra és olyan idegi fájdalmakra is, amelyek gyulladásos, degeneratív megbetegedésekhez (pl. artrózis), reumatikus bántalmakhoz köthetők.

Fájdalomcsillapításra külsőleg és belsőleg egyaránt nagyon hatásosnak bizonyul a gyermekláncfű. A növény minden része gyógyító hatású. A belszervi betegségek közül az epeműködést szabályozza, de vízhajtó hatása is ismert. A reumával és a köszvénnyel járó kellemetlen érzéseket csökkenti.

A csípős csalánt a népi gyógyászat és a természetgyógyászat is méregtelenítő, vértisztító, immunerősítő gyógynövényként tartja számon. A gyomnövény minden része jó valamilyen panaszra, tünetre, legyen szó vérszegénységről, sebgyógyításról, reumával, lumbágóval járó fájdalmas tünetek – kiegészítő – kezeléséről.

Forrás: Ötvenentúl